Hammel & Hochreiter, Magyarország vezető interim menedzsment tanácsadó cége 2000 óta.

Interim someting
Az interim menedzsment Európa-szerte elterjedt szolgáltatásforma, definíció szerint “egy érett, tapasztalt és megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkező vezető határozott időre szóló rendelkezésre állása egy állandó munkakörben keletkező, tervezett vagy hirtelen fellépő hiány pótlására, avagy speciális üzleti eredmény megvalósítása céljából, meghatározott idő alatt.”
A Hammel & Hochreiter Kft. alapítói a 2000-es évek eleje óta dolgoznak azon, hogy Magyarországon ismert legyen az interim menedzsment, valamint 2009 óta azon, hogy a holland mintára épülő interim menedzsment szolgáltatás intézménye mind a vállalati, mind az egyéni Megbízóink számára elérhetővé, megtanulhatóvá váljék. Elsődleges célunk, hogy olyan magas szintű szakmai tudással és tapasztalattal rendelkező vezetőkből álló partneri hálózatot hozzunk létre, mely által valamennyi felmerülő igényre a lehető legjobb alternatívát legyünk képesek kínálni, legyen az a feladat bármely cégkultúrában, bármely iparágban, és bármilyen feladatkörben.
Interim stg.
Csapatunk egy jó interimhez hasonlóan folyamatosan fejlődik, tanul és megújul az aktuális igényeknek megfelelően. Mára kialakult az az állandó szakértői, vezetői mag, melynek révén valamennyi vállalati stratégiai és funkcionális területet le tudunk fedni, legyen az cégvezetés, pénzügy, számvitel, kontrolling, humánerőforrás, informatika, kommunikáció, értékesítés, termelés, logisztika vagy éppen minőségbiztosítás. Minden területre néhány napon belül megfelelő megoldást szállítunk
Megbízóinkkal valós, gyakorlati tapasztalatainkra alapozva működünk együtt a szakmai és stratégiai funkciók támogatásakor.
A Business & Management Consulting szakma hatékony műveléséhez elengedhetetlen egyfajta speciális hátország megléte is. Éppen ezért a Hammel & Hochreiter tevékenysége messze túlmutat a menedzser közvetítésen. Változatos rendezvényeink az elengedhetetlen kapcsolatépítés és tapasztalatcsere színterei, a HH Menedzser Akadémia keretein belül biztosítjuk a kezdő interimek képzését és a gyakorló szakemberek naprakészségét egyaránt, gyakorlatilag az interim életvitel valamennyi területén segítjük csapatunk jelenlegi és leendő tagjait, hogy ez a bizonyítottan hatékony és eredményes menedzsment eszköz Magyarországon is minél jobban elterjedjen.
Csapatunk
A Hammel & Hochreiter Business & Management Consulting, olyan menedzsereket fog össze, akik Magyarország, valamint a régió közép- és nagyvállalatainak felső vezetői pozícióiban szerezték tapasztalatukat. A holland mintára létrejött szakmai társulás tagjainak professzionális hátterére, valamint a Hammel & Hochreiter Akadémia fejlesztési programjára alapozva kínálja cégünk szolgáltatásait a menedzsment valamennyi stratégiai és funkcionális területére, minden iparágban, a multinacionális, a nemzetközi és a magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Megbízóink számára.
Állandó és folyamatosan növekvő menedzser és szakértői csapatunk révén Megbízóink meghatározott feladatra és időre, a területen már bizonyított vezetők, szakemberek segítségét vehetik igénybe, transzparens, költséghatékony módon. A Hammel & Hochreiter szolgáltatási, valamint a képzési üzletágainak együttműködésével a folyamatosan növekvő számban felmerülő, menedzser szükséglet háttér biztosításának feladatát is ellátja, képzések, konferenciák, rendezvények szervezése által.
Interim menedzsment
A Hammel & Hochreiter Business & Management Consulting olyan menedzsereket fog össze, akik Magyarország, valamint a régió közép- és nagyvállalatainak felső vezetői pozícióiban szerezték tapasztalatukat. A holland mintára létrejött szakmai társulás tagjainak professzionális hátterére, valamint a Hammel & Hochreiter Akadémia fejlesztési programjára alapozva kínálja szolgáltatásait a menedzsment valamennyi stratégiai és funkcionális területén (cégvezetés, pénzügy, számvitel, kontrolling, humánerőforrás, informatika, kommunikáció, értékesítés, termelés, logisztika, minőségbiztosítás), a legváltozatosabb szektorokban a multinacionális, a nemzetközi és a magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Megbízók számára.
Az interim menedzsment Európa-szerte elterjedt szolgáltatásforma, definíció szerint “egy érett, tapasztalt és megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkező vezető határozott időre szóló rendelkezésre állása egy állandó munkakörben keletkező, tervezett vagy hirtelen fellépő hiány pótlására, avagy speciális üzleti eredmény megvalósítása céljából, meghatározott idő alatt.

Ki is az interim menedzser?
Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem aperiam, eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo. Nemo enim ipsam voluptatem quia voluptas sit aspernatur aut odit aut fugit, sed quia consequuntur magni dolores eos qui ratione voluptatem sequi nesciunt.
Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem aperiam, eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo. Nemo enim ipsam voluptatem quia voluptas sit aspernatur aut odit aut fugit, sed quia consequuntur magni dolores eos qui ratione voluptatem sequi nesciunt.
Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem aperiam, eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo. Nemo enim ipsam voluptatem quia voluptas sit aspernatur aut odit aut fugit, sed quia consequuntur magni dolores eos qui ratione voluptatem sequi nesciunt.

"Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium dolorem"
Kristóf Györgyi

